Szeghalmi Anita

Három nap hátizsákkal Rómában

2016. szeptember 20. - C.D.T.

Reggeli kávé a kezemben, az óra negyed nyolcat mutat. Még haldoklom. A nappaliban ülve, az index helyett a fb-omat rollozom. Bár ha ezt más teszi, elítélem, mert annyira rossz látvány, de valahogy nem bírok ellenállni, mint egy kukkoló nézem más mindennapjait, mintha nekem nem lenne.

img_5611_1.JPG

A sok reggeli mosolygós selfie és szerelmes ölelkezés között megpillantottam a kedvenc oldalam. Utazómajom. Nem, ez nem egy új faj, ez egy nagy puncsfagyi, csokoládémártással és mogyoró darabokkal.
Nem akarom megnyitni, nem akarok utazni, nincs pénzem és időm sem, majd azzal a lendülettel rá is kattintottam. Róma három nap…
Hevesen tiltakoztam, mint aki a negyvenötödik tűsarkú megvásárlása ellen küzd, de csak nem bírtam megállni. Hívogat, csalogat, ízével és illatával, na meg az utazómajom akciós árajánlatával. Mennyi? Neeeee, tényleg van ilyen? Ennyi pénzért a siófoki aranypartra sem jutnék el!

Végre egy szerelmes hétvége az én szuper szexi férjemmel, kettesben, kéz a kézben, csak mi és a szerelem.
Séta a Piazza Navonan, egy finom tészta a Campo de Fiorin és egy csók a Spanyol lépcsőnél. Szinte éreztem a nap melegét és a finom borok ízét, na meg a hátitáskám súlyát, hiszen ép eszű ember, három napra, nem húzza maga után a bőröndjét. Vagy tévedek?

Mikor felcsaptam az útikalauzt és beütöttem Rómát, mindenféle ajánlattal és múzeumlátogatással hozott össze a sors. Nem mintha nem vágynék a kultúrára, de a gasztró része bevallom, sokkal jobban vonz. Nincs kedvem a sorban álláshoz és a tömeghez, annál inkább van kedvem mindenhez, ami az olasz embereknek mindennapos.
Belecsöppenni pár napra abba a kultúrába, ami oly vonzó a mai fiatalok számára. Olyanok számára, akik vágynak valami másra, ami kizökkenti őket a mindennapokból.

img_5609.JPG

Eljött a nap, indulás a reptérre. Fapad ide vagy oda, imádom, hogy ma már ilyen egyszerűen és elérhetően utazhatunk, gyakorlatilag a világ bármely pontjára.
Két pólóval, két váltás fehérneművel, a fogkefével és a fogkrémmel, felszálltunk a repülőre, és röpke másfél óra alatt ott is voltunk.
A reptérről a vonattal harminc perc alatt a belvárosban találtuk magunkat és már ittuk is az eredeti capuccinonkat, melynek íze semmilyen magyar kávékülönlegességgel össze nem hasonlítható.
A szállásunkat negyven perc sétával értük el. Egy mosolygós hatvanas néni, aki elég jól beszélt angolul, pillanatok alatt birtokba adta két éjszakára ezt a gyönyörű, ámbár elég csicsás apartmant. Ledobtuk a velünk utazó csekélyke holminkat és csak azt vettük észre, hogy zártuk magunk mögött az ajtót.
Az első kis utcában az első kis étterembe bevágódtunk, hiszen olyan éhesek voltunk és annyira vágytunk valami finomra, hogy esély nem volt a nagyobb kalandra. Ma nem, majd holnap. Rendeltünk egy üveg finom olasz rosét és türelmetlenül iszogattuk, míg meg nem érkezett a fenséges vacsora. A Lasagne illata és az én mediterrán salátám látványa, valamint a bódító nedü, elfeledtette velünk a fapados járat fapados szendvicsét. Isteni volt. A vacsora után a maradék bor elfogyasztása mellé a legszebb ajándék az idő volt. Az idő, amit egymás történeteinek hallgatásával, csillogó szemünk kacérkodásával és az asztal tetején kezünk összefonódásával tölthettünk. A nyári családi vakáció után kettesben. „Énidő”, a mi időnk, csak a miénk.
Aznap nem is mentünk sehova, jólesett a forró zuhany és még jobban az összebújós, filmnézős, szerelmes pihenés.
A reggelinket már a közeli Piazza del Popolo téren található fogalmam sincs milyen nevű kávézóban töltöttük. Egy rántotta és egy panini került az asztalra, gyakorlatilag percek alatt, megspékelve egy csodás, a pincér által megvillantott mosollyal.
Na, ez az, ezt kellene itthon tanítani, megérte ezért a mosolyért Rómába utazni.
Biciklit béreltünk és egész nap kalandoztunk. Tátottuk a szánkat a csodás épületek szépségén, az érdekes holmikkal zsúfolt üzletek érdekességén és a fagylaltok ízén. Hiába, az olasz fagylaltnak a világon nincs párja, de ha van, az innen származik.

img_5610.JPG

Este a Trevi kúthoz közeli Baccano étterembe tévedtünk. Gyakorlatilag az egyetlen hely volt, ahol egy épkézláb asztalt találtunk magunknak. A pincér itt is rendkívül kedves volt, azért hangoztatom ezt, mert imádom, ha valaki ízig vérig „vendéglátó” és a jókedv asztalra tétele ugyan olyan fontos, mint az ételé. Amit ezen az estén, ebben az étteremben kóstoltunk, arra nincs szó. Ezúton is csókoltatom a Shefet. Annak a májpástétomnak az íze, a pirított kaláccsal és a gyümölcskocsonyával, amíg élek a számban marad. Egyszerűen isteni volt. Utólag már értem, miért volt itt árván ez az egy asztal. Mert várt minket, a barnára festett lábaival, a kis kockás abroszával és azzal a meglepetéssel, ami miatt Rómába utaztunk. Annak a meglepetésnek pedig az a neve, hogy élvezet, és mi élveztük azt a különleges ízvilágot, amit adott nekünk, oly önzetlenül.

img_5613.JPG

Az ágyba gyakorlatilag beroskadtunk, altatni egyikünket sem kellett. Betakaróztunk és összebújtunk. Olyan jó így együtt, időnként elbújni, távol az ismerőstől egy csipetnyi ismeretlenbe.

Reggel a hátizsákokba pakolva, nyakunkba vettük a macskaköves utcákat. A reptérre vezető út csendes volt, kéz a kézben, lelazulva, feltöltődve.
Vár az otthon a jó öreg Budapest és a mi szeretett városunk Budaörs. Jó elmenni, de annál jobb hazajönni, mert akik itt minket várnak, sokkal fontosabbak, a szeretteink.

Utazz a világ körül és gyere haza, mert itthon otthon vagy!

-Sz.A-

 

Kép:Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://cdthungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4911730109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.