Szeghalmi Anita

Álomból rémálom - őszinte gondolatok egy vetélésről

2016. április 21. - C.D.T.

Mikor beültem az autóba, hogy elszaladjak a macskámnak almot venni, megfordult a fejemben, hogy felhívom a barátnőimet. Kíváncsi voltam, a ma esti buliban mi lesz az általuk előírt dresszkód. Mivel sok időt töltök egyedül, szívesen eljárok Velük szórakozni. A heti rutin, ami sokszor ténylegesen hét napból áll, megkíván némi kikapcsolódást. Nem éreztem jól magam, napok óta fáradékony voltam és a közérzetem sem volt az igazi...

image_53.jpeg

Hat éve élek boldog párkapcsolatban. Mivel a párom megfertőzte az előző házasságomból született lányomat, aki ugyan olyan szerelmese lett a síelésnek, gyakran vannak távol és élvezik a hó adta örömöket valami közeli síterületen. Ma is elutaztak és nekem nem volt kedvem a magányhoz. Ezért gondoltam, hogy csatlakozom a csajokhoz egy kis beszélgetős, táncos szombat estére. Már mindenki a családalapításról és esküvőről kérdezgetett, de a válaszom mindig az volt, hogy rengeteget dolgozok és most nincs itt az ideje. A sok munka volt az oka annak is, hogy az ilyen utakról lemaradtam.

Mielőtt csörgettem a csajokat, hirtelen ötlettől vezérelve, vettem a helyi gyógyszertárban egy terhességi tesztet. Majd még egyet, hiszen az első pozitívra sikeredett, a második is. Felhívtam a páromat, majd dobtam egy üzit a csajokra, hogy az esti program elmarad.

Először sokkot kaptam, ezek szerint a hüvelygyűrű nem a legjobb megoldás?! Vagy nem tettem fel időben?! Vagy korábban vettem le?! Annyira sok a munka és kusza minden és kevés a szex, hogy megmondom őszintén fogalmam sincs mi lehetett a „hiba”. De most már itt van, a pocakomban.

Ahhoz képest hogy a lányom fogantatása előtt két éves menzesz naptárral állítottam be Bokor doktorhoz, most úgy éreztem magam, mint valami felelőtlen perszóna. A kezdeti sokk után, elkezdtem nézegetni magam. A hasam egy kicsit felpuffadt, a cicim egyik napról a másikra duzzadni kezdett és az anyai ösztönök az egekbe szöktek.
Azt vettem észre, hogy másról sem tudok beszélni csak Róla.

A következő hetekben felpörögtek az események. A párom megkérte a kezem és én boldogan igent mondtam. Megkezdtük az esküvői előkészületeket és természetesen megtörtént az első orvosi vizsgálat. Minden rendben, ez egy jól megállapítható terhesség. Egyelőre ennyi, pár hét múlva találkozunk.

Közben befizetett utam volt Thaiföldre a barátnőmmel. Konzultáltam az utazásról, a repülésről, az étkezésről és a megfelelő magzatvédő vitaminokról, így nyugodtan indultam útnak. Élveztem a napsütést, a tengert abban a tudatban, hogy nem vagyok egyedül, mint egy boldog kismama.

Azon a héten mikor hazaértem időpontunk volt az orvoshoz. Aznap hívtak az ékszerüzletből, hogy elkészült a gyűrűnk. Mivel a két hely, egy saroknyira van egymástól, először az ékszerészhez szaladtunk be. Büszkén meséltük hova megyünk és alig várjuk, hogy a mi kis „Áfonyánkat” meglássuk. Így hívtuk a barátnőmmel a nyaralás alatt, hiszen ebben az időben, a nyolc-kilencedik héten, kb áfonya méretű a pocaklakó.

image_52.jpeg

Majd jött a sokk: Petezsák jól látható, de szívhang nem hallható.

Most itt ülök és írok, a hasamban Vele. Hiszen az orvos öt százalék esélyt adott és egy hetet. Én is elkövettem azt a hibát, hogy az internet segítségével próbáltam valamibe kapaszkodni. Egy óra után feladtam, hiszen megtapasztaltam mennyi negatív és kétes információ van a hálón, ami teljesen össze zavart. Szerencsére sokan állnak mellettem, olyan szakemberek, akiknek szava hiteles számomra, így reálisan láttom a helyzetem.

Még pár nap van hátra. Jól vagyok, terhes vagyok. Nincs fájdalom, alhasi görcs, nem indult be a vetélés.
Csak a remény. De egy százalék is esély és valami csoda folytán, hátha.

Minden nap simogattuk a hasam mindketten. Beszéltünk neki, pedig még csak egy magocska. Terveztük a kiságyát és, hogy hova megyünk négyesben jövőre nyaralni. Láttam a párom szemében a könnyeket mikor együtt örültünk a jó hírnek és mikor együtt sírtunk azon a csütörtök estén. Tudom, hogy korai volt és már azt is tudom, hogy a tizenkét hét nem babona. De sosem gondoltam volna, hogy ez Velem is megtörténhet.

Sajnos ezzel nem vagyok egyedül. A mai rohanó, stresszes, egészségtelen világban, egyre többen kerülünk ebbe a szörnyű helyzetbe. De talán a legszörnyűbb, hogy múltidőben beszélek. Hiszen a józan ész azt mondja, hogy a kilencedik héten várni a csodát, már reménytelen. Már nem simogatjuk a hasam, nem beszélünk Róla. Mindketten érezzük, hogy elvesztettük.

Mára már túl vagyok a műtéten és fizikális sokkon. És igen, elvesztettük...Olyan érzés, mint egy rossz álom és várom, hogy mikor ébredek belőle. Bár a lelki gyógyulás egy hosszabb folyamat, próbálok előre tekinteni, és optimistán várni a jövőt.

Hogy mit tanultam ebből? Bármikor, bárkivel megtörténhet, még akkor is, ha mindenre odafigyel.
Néha meg kell állnunk, feltöltődni, időt fordítani a szeretteinkre és természetesen magunkra.

Csak előre nézek és tudom, hogy lesz még Nekünk Áfonyánk!

A bejegyzés trackback címe:

https://cdthungary.blog.hu/api/trackback/id/tr728649938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.